7.25.2015

Péntek, az én napom.

A munka után hazamentünk és elkezdtünk felkészülni az esti bulira.
Ma tartjuk Emese búcsúbuliját. Egy hónapot töltött Leccében a barátjánál, de nemsokára végleg hazamegy Magyarországra. Nagyon fog hiányozni ezért egy csinos bulit szerveztünk neki, csupa finom étellel és némi ajándékkal. Eredetileg a dress code Hollywood volt, de végül nem is volt mindenki csini. Filipa csinált csodás szószt tunkoláshoz - ezt a szót mindenki imádta-, szárított paradicsom, ami olajban van eltéve, friss bazsalikom és mandula összepürésítve és bagettel vagy valami pirítósfélével ettük. Kasia csinált gluténmentes házi rafaelot, illetve volt még sokféle olasz ropogtatnivaló.
Sajnos az olasz barátaink nagy része elfoglalt volt, de szerencsére így is voltunk elegen. Meg ugyebár a törökök is részt vettek a bálon és némi itallal és jó megjelenésükkel ők is emelték az est fényét.
Sajnos (szerencsére) az idő kicsit lehűlt nagyjából 31 fokra, így én még jobban megfáztam, amit csak másnap éreztem meg, de akkor nagyon. De a buli jól sikerült.






















Kamilla, Filipa, Emese, Kasia.
La familia.



7.24.2015

23. Csütörtök

Reggel 8tól reggeli az irodában a belga cserkészeinkkel és a franciákkal, aztán együtt átbuszoztunk Sponganoba. 
Ez az utolsó projektünk a nyárra, most a helyi gyerekeket és a külföldi önkénteseinket hozzuk össze, hogy tanítsák egymást.















A munka egy órakor véget ért és én úgy határoztam, hogy élek a lehetőséggel és elmegyek meglátogatni a kedvenc csapatomat, hiszen meghívtak. Ők most Galatinaban laknak egy airbnb lakásban, de épp ma délután Gallipoliban strandolnak ami a félsziget túloldala. 
Persze Sponganoban nem az állomáson kell megvenni a vonatjegyet hanem a legközelebbi kávézóban és ez egy cetlire van ráírva az állomás rozoga ajtaján. Jó, hogy nem tájnyelven... Természetesen nem vehetem meg a kávézóban a jegyemet Zollinoig, csak Maglieig és majd Maglieban szólnom kell a kontrollernek a vonaton, hogy várjanak két percet amíg leugrom a vonatról és megveszem a jegyem Zollinoig és a másik jegyem Zollinobol Gallipoliba. Ez így egy dél olasz rendszer. Még jó hogy már értek és beszélek olaszul mert senki egy szót nem beszél angolul.
A vonaton egy kedves fiatalember, Carlo megkért, hogy segítsek feltenni a biciklijét a vonatra. Én segítettem, aztán elmondtam hogy önkéntes vagyok és rögtön tudta hogy hol és mit csinálok. Kiderült hogy ismeri a főnökömet és adott egy névjegyet, hogy mondjam meg a főnökömnek hogy üdvözletét küldi. Aztán rámkacsinott, "Ciao Bella Kamilla" és elsuhant a bringájával.

















A cserkészek nagy ovációval fogadtak Gallipoliban, örültem, hogy újra láthattam őket. Kicsit sétáltunk Gallipoliban, majd a délutánt a strandon töltöttük, ami annyira nagyon nem volt klassz, mint nálunk a keleti parton, de azért itt is frissítő volt a tenger.










A homok még mindig megtalálható a táskámban. Homokos part.


Dustinnal a vonaton mosolygunk









Este a lakásban főztek egy nagy adag tésztát, fotóztam a teraszukról egy kicsit (a 8. emeletről egész jó a kilátás), aztán kimentünk páran egy játékterembe, amit én eléggé furcsálltam, de azért velük mentem. Billiárdoztunk, csocsóztunk, aztán éjfél körül hazamentünk. 
Sajnos ment a klíma egész éjjel, így én pompásan megfáztam.
















Dustin és Felix zombikat irtanak egy euróért.


Reggel 7-kor jöttem el, és rögtön Sponganba mentem, hogy tovább munkálkodjunk a gyerekekkel.