Egész délután csak napoztunk, fürödtünk a kristálytiszta tengerben, ittunk mandulatejes jeges espressot, helyi sört, ettem egy rustico-t ami egy mozarellával és paradicsommal töltött leveles tésztás finomság.
Aztán az utolsó fürdés alkalmával Filipa érezte ahogy az eljegyzési gyűrűje lecsúszik az ujjáról a végtelen tengervízbe. Hatalmas keresésbe kezdtünk, én kölcsönkértem egy idegen olasz családtól a gyerekek búvárszemüvegét, mert hittem, hogy meg fogjuk találni a szürke gyűrűt a szürke homokban. Filipa nem hitte.
Aztán Riccardo a matematikus megtalálta a gyűrűt, Filipa pedig sírt.
(A megtalálás valóban szinte lehetetlen volt, de mikor Filipa felsikított, hogy elvesztette a gyűrűjét, azonnal körégyűltünk, és elkezdtünk a lábunkkal tapogatózni a homokban. Akkor Riccardo talált egy kis műanyag alkatrészt, rájött, hogy az nem a gyűrű, és visszadobta a tengerbe. negyven perc keresgélés után újra megtalálta a műanyagdarabot, és ebből ügyesen kikövetkeztette, hogy nagyjából merre lehet a gyűrű, és meg is találta.)
Este értünk jött Riccardo és Antonio és elmentünk Otrantoba sétálgatni, és borozni. Otrantoba mindenképp szeretnék visszalátogatni, mert gyönyörű város.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése