Ma volt délután egy meetingünk.
Valeria a főnökünk nem győzi hangsúlyozni egyre növekvő hangerejével, artikulálásával és hadonászásával, hogy mennyire fontos, hogy motiváltak legyünk, legyen jól szervezett a csapat, és határozottan, értelmesen irányítsuk a következő projektünket.
(A projekt az lesz, hogy júliusban egy hétre ide fog utazni egy csomó fiatal önkéntes különböző országokból, és együtt felújítunk egy épületet, csupa kreatív és újrafelhasználós módszerrel. Aztán lesz egy hét amikor a "zöld" gondolkodással kapcsolatos tevékenységeket fogunk tanítani, pl hogyan ültess pet palackba bazsalikomot. Aztán lesz egy hetünk, mikor fiatal cserkészek jönnek, és olasz kisgyerekekkel fognak együtt dolgozni hasonló dolgokon, de közben a mi feladatunk, hogy irányítsuk a cserkészeket, és a gyerekeket, hogy hatékony legyen a közös munka.)
Egyszer csak egy "random" olasz pali itt termett és hatalmas olasz angolsággal elmagyarázta, hogyan működik a kommunikáció és egymás megértése. Ha például együtt csinálnunk egy hatalmas vanilla tortát, a lényeg, hogy milyen a vanilla, nem az, hogy mennyi tejszínt teszünk a tetejére. Tehét a nonverbális kommunikáció a vanília. És ez fontos. De folytatta a tanítást.
Amire emlékszel egy kapcsolatból, az az, ahogy találkoztatok, a "hello" és ahogy elbúcsúztatok, a "goodbye". Tehát, mikor megjönnek az emberek a programra, mosolygunk, pozitív kisugárzással motiváljuk őket, kedvesek és határozottak vagyunk. Aztán egy hétig "dolgoztatjuk" őket, de a végén szépen mosolygunk, mikor elköszönünk. Így mindenki a jó hangulatra fog emlékezni, és szeretni fogják a szervezetünket, jó visszajelzéseket írnak majd rólunk.
Ju ev to bi epi. (You have to be happy.)
Without happiness there is no knowledge.
Most important things:
Heve you eat? You have energy.
Have you sleep? Your brain is ok.
Have you go to the bathroom? Your body is ok.
Maslow piramis. Vaffanculo.
Smile is the first thing. Everything else comes after Buongiorno.
Aztán a végén kiderült, hogy ő egy coach és Berlinben tanulta meg, hogy kell motiválni egy munkaközösséget, és a munkát végő értelmiségieket közösségben, és egyénileg. Én pedig élő egyenes adásban blogoltam arról, amit tanított.
Aztán így hagytam, angolul. Tehát elnézést, ez most nem teljesen magyar írás, de annyira él bennem az élmény, ahogy olaszosan de angolul hadart és hadonászott, hogy úgy érzem, ez a poszt angolul tudja igazán visszaadni ezt az érzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése