Június 30. Martedí

Átlagos kedd délelőtt az irodában. Ja, nem.
Ma volt Emese utolsó munkanapja a Jump In Associationnál. Megleptük egy pasticciottoval és egy béna kis énekléssel, mert mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.
Lánykák! Petra, Filipa, Kasia, Emese.

Siesta időben elmentem Massival Porto Miggianoba a tengerhez, napozni és feltöltődni.
És van egy kis piros házam a tengerparton.

Délután befejeztem Filipával a fantasztikus plakátokat a cserkészek reggelijéhez, hogy tudják, mit kaptak reggelire. (Igen, a két sütit leszámítva mindent én rajzoltam. Hasznos volt az egyetemen tipográfiát tanulni... Tényleg!)

A délutáni műszak hamarabb véget ért, mert haza lettünk küldve, hogy rakjuk rendbe a konyhát és a hűtőt, hogy a török lakótársaknak is legyen hely.
Így hát hazamentünk rendet rakni és kitakarítani a konyhát.

Este otthon egy meetinget tartottunk az együttélés szabályairól. Nem egyszerű.
(Főleg, hogy Kasia két lengyel barátja, Damjan és Olga is nálunk vendégeskedik a napokban, így Emese már a földön aludt az utolsó pár éjszaka.)
Kép a nagy megbeszélésről:

Fontos hétfő + Galatina

Hétfő reggelre 9:00 -13:00 a török hallgatóknak szerveztünk egy kis ismerkedős délelelőttöt.
Fontos volt, hogy megismerjék egymást, de még fontosabb, hogy reális és teljes képük legyen Olaszországról, Salentoról, és a dél-olasz életstílusról.
Én a salentoi zenéről és táncról tartottam előadást, a többiek beszéltek a konyháról, környezetről, nevezetességekről, történelemről. Röviden vázoltuk nekik a szervezetünk működését is, hiszen ezen a szervezeten keresztül kerültek ők ide Törökországból.
Petra tartott egy kis "kerekasztal-beszélgetést", hogy megtudjuk mik az elképzeléseik, félelmeik, terveik Olaszországgal, és az itteni munkával kapcsolatban.
Összességében sikeresnek mondanám az egész délelőttöt.

Este elmentünk Galatinába Massival, Petrával, Francescoval és Gianlucaval. Santi Pietro e Paolo, Festa patronale a Galatina, azaz Galatina védőszentjeinek ünnepe volt, akik nem mások, mint Szent Péter és Szent Pál. A templomban őriznek egy követ, amin a szóbeszéd szerint Szent Péter ült.
Én pedig arra gondoltam, hogy végülis ez egy elég fontos kő. Mert itt járt Szent Péter, elfáradt és szerencsére talált egy követ, amire leülhetett. Így kipihente magát, és mehetett Rómába egyházat alapítani. Talán a kő nélkül fájt volna a háta, nem tudott volna pihenni és úgy döntött volna, hogy mégse megy el Rómába és most nem létezne a katolikus egyház.
Sajnos nem volt nálam fényképező, de egyébként valami csodálatos volt. Hétfő este, éjfélkor az utcák tele vannak emberrel, a csecsemőtől a nyugdíjasig. Éjszaka van, de a piac az utcán zavartalanul üzemel az élőzene mellett. Cipők, bikinik, ruhák, zöldség, gyümölcs, vattacukor, ráksaláta, és persze fagyi és tészta minden mennyiségben.

(Pár képet cisnáltam a telefonommal, a többit szégyen, gyalázat, de az internetről töltöttem le. )

Petra szeret fotózni

Petra és én a tetőn voltunk, mikor épp készült lecsapni a vihar. De végül nem jött a vihar, csak láttuk, ahogy a távolban szakad az eső és villámlik. Petrának tetszett a fény, a villám, a távoli vihar, így csináltunk néhány képet.