Reggel 8tól reggeli az irodában a belga cserkészeinkkel és a franciákkal, aztán együtt átbuszoztunk Sponganoba.
Ez az utolsó projektünk a nyárra, most a helyi gyerekeket és a külföldi önkénteseinket hozzuk össze, hogy tanítsák egymást.
A munka egy órakor véget ért és én úgy határoztam, hogy élek a lehetőséggel és elmegyek meglátogatni a kedvenc csapatomat, hiszen meghívtak. Ők most Galatinaban laknak egy airbnb lakásban, de épp ma délután Gallipoliban strandolnak ami a félsziget túloldala.
Persze Sponganoban nem az állomáson kell megvenni a vonatjegyet hanem a legközelebbi kávézóban és ez egy cetlire van ráírva az állomás rozoga ajtaján. Jó, hogy nem tájnyelven... Természetesen nem vehetem meg a kávézóban a jegyemet Zollinoig, csak Maglieig és majd Maglieban szólnom kell a kontrollernek a vonaton, hogy várjanak két percet amíg leugrom a vonatról és megveszem a jegyem Zollinoig és a másik jegyem Zollinobol Gallipoliba. Ez így egy dél olasz rendszer. Még jó hogy már értek és beszélek olaszul mert senki egy szót nem beszél angolul.
A vonaton egy kedves fiatalember, Carlo megkért, hogy segítsek feltenni a biciklijét a vonatra. Én segítettem, aztán elmondtam hogy önkéntes vagyok és rögtön tudta hogy hol és mit csinálok. Kiderült hogy ismeri a főnökömet és adott egy névjegyet, hogy mondjam meg a főnökömnek hogy üdvözletét küldi. Aztán rámkacsinott, "Ciao Bella Kamilla" és elsuhant a bringájával.
A vonaton egy kedves fiatalember, Carlo megkért, hogy segítsek feltenni a biciklijét a vonatra. Én segítettem, aztán elmondtam hogy önkéntes vagyok és rögtön tudta hogy hol és mit csinálok. Kiderült hogy ismeri a főnökömet és adott egy névjegyet, hogy mondjam meg a főnökömnek hogy üdvözletét küldi. Aztán rámkacsinott, "Ciao Bella Kamilla" és elsuhant a bringájával.
A cserkészek nagy ovációval fogadtak Gallipoliban, örültem, hogy újra láthattam őket. Kicsit sétáltunk Gallipoliban, majd a délutánt a strandon töltöttük, ami annyira nagyon nem volt klassz, mint nálunk a keleti parton, de azért itt is frissítő volt a tenger.
A homok még mindig megtalálható a táskámban. Homokos part.
Dustinnal a vonaton mosolygunk
Este a lakásban főztek egy nagy adag tésztát, fotóztam a teraszukról egy kicsit (a 8. emeletről egész jó a kilátás), aztán kimentünk páran egy játékterembe, amit én eléggé furcsálltam, de azért velük mentem. Billiárdoztunk, csocsóztunk, aztán éjfél körül hazamentünk.
Sajnos ment a klíma egész éjjel, így én pompásan megfáztam.
Dustin és Felix zombikat irtanak egy euróért.
Reggel 7-kor jöttem el, és rögtön Sponganba mentem, hogy tovább munkálkodjunk a gyerekekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése